A termékdemók, ahogy azokat a pelenka-, mosópor- vagy éppen fogkrém reklámokból ismerjük a legfájdalmasabb dolgok egy Schmitt Pál újévi beszéd után. Azt, hogy lehet jól csinálni, eddig sem volt…
A Class FM a leghallgatottabb országos kereskedelmi rádió az Ipsos-GfK egységes mérésének első adatközlése alapján. A Neo FM-mel közösen alig maradnak el a Sláger és a Danubius utolsó mért…
Volt ugye a blog képeinek eltüntetése, majd a teljes blog is eltűnt - csak mert nem tudnak egyértelműen fogalmazni a Hivatalban. A szolgáltató meg hiába egyeztet csúcs-jogászokkal, ha a Hivatal…
Az előző évek gyakorlatához hasonlóan idén is jelentkezünk a hazai online reklámköltéssel foglalkozó posztokkal. A TNS Media Intelligence (hamarosan Kantar Media) jóvoltából ismét a…
Este kilenckor House doki duplaepizódokkal vár titeket, ezúttal már az ötödik évaddal. Ennek apropóján csinos AXN-es hoszteszek árasztották el a várost, akik egészségügyi maszkokat osztanak…
Korábban (két éve) írtunk már posztot a legrendetlenebb Maces íróasztalokról, most meg készítettem egyet a legrendesebbekről is. A Hongkiat.com hirdetett egy versenyt az 50 legjobb íróasztalt…
A cég hangja után újabb info derült ki a Viasat3 tavaszi kínálatáról. A csatorna a zenés, szórakoztató műsor mellett április elejétől elindít egy társkereső valóságshow-t is, aminek minden…
A Viasat3 párkereső, randizós realityjébe jelentkezett műsorvezetőnek a volt megasztáros, Harsányi Levente és Fekete Linda mellett.
Az MTV, nem nem a Magyar Televízió, hanem a Music Television elhagyta logójából és a station id-kből a „music television”-feliratot. Vagyis a csatorna ezentúl már nem is Music Televison, hanem csak…
A Viasat3 ma este mutatja be a Nurse Jackie című igen sötét komédiát, amiben Edie Falco, a Maffiózókban Carmela Sopranoként megismert kiváló színésznő bűvöli el a nézőket azzal ahogy ezt a…
15 éves a Metro hírújságot kiadó napilapcsoport: az ingyenes lap 1995. február 13-án Stockholmban jelent meg először, mára 19 országban napi 23 milliós olvasótábora van. Magyarországon 1998 óta van…